FÁY GEDEON,
A MAGYAR JOHANNITA SZEMÉLYISÉG

Kommendátor és jóbarát

Azért gyűltünk itt egybe, hogy megemlékezzünk Fáy Gedeonról, lovagtársunkról és tagozatunk volt kommendátoráról, az ő személyiségéről. Barátunk volt, minden magyar johannita barátja, bárhol éljen is a világon, Magyarországon, Erdélyben, a Felvidéken, Nyugat-Európában, Észak- vagy Dél-Amerikában, Ausztráliában. Fáy Gedeon számunkra mindíg jóbarát marad, mindíg valamennyiünkhöz közellevő akkor is, ha már nincs többé közöttünk e földi életben.

Fáy Gedeon a Johannitarend Magyar Tagozata egyik legjelentősebb vezérlő kommendátora volt és marad. Tagozatunk történetében három nagyjelentőségű immáron elhúnyt volt kommendátornak a nevét kell jól megjegyeznünk, akiknek a neve: Báró Feilitsch Berchtold, a Tagozat megalapítója, Kibédi Varga Sándor professzor – aki nélkül a Tagozat a háború után nem ‘támadt volna fel’ s ma nem is léteznék – és Fáy Gedeon.

Kommendátorrá történt választása után Hennyey Gusztáv, szk. tábornok, jogi lovag, volt külügyminiszter a konvent ülésén e szavakkal köszöntötte fel: ‘Te arra születtél, hogy a Magyar Tagozat kommendátora legyél!’. Ezek a szavak igazak voltak és igazak maradtak. Élete volt rajtuk a pecsét.

A Fáy család neve messze visszanyúlik a középkori magyar történelembe. Gedeon - valamennyiünk számára Gida - arra volt rendelve, hogy állami feladatkörben szolgálja hazáját. Az ország nehéz történelmi időszakában került a külügyminisztériumba, ahol a háború alatt dolgozott. Ezekről az évekről manapság rendszerint demagóg szavakban szokás beszélni. A mi generációnk talán az utolsó, amely személyes emlékek és tapasztalatok alapján szólhat erről a korról. Mi számos olyan személyt ismertünk, akik azokban az években hihetetlenül nehéz felelőséget hordoztak. Nekünk nem csak lehetséges, hanem egyben kötelességünk is elmondani, amit tudunk. Mai világunk a politikai karikatúristák és történelemhamisítók világa. Magyarország problémája senkit sem érdekel. Mindenki a saját meséit és frázisait ismétli. Európa történelmét a legjobban Magyarország történelme figyelembevételével lehet megírni. Magyarország Európa kellős közepén fekszik s ez a földrajzi tény megváltoztathatatlan. Ennek a földrajzi helyzetnek az ára az ország és lakosai számára sok vér és szenvedés volt.

Fáy Gedeon ifjú fejjel lépett ebbe az eleve hősiesen tragikus helyzetbe. Gyakran volt ott, a helyzet középpontjában, ahol elveszett vagy félig elveszett történelmi helyzetekben kellett hozni döntéseket. Vannak népek, melyeknek kevés történelmük van, de vannak olyan népek is, amelyeknek túlsok történelmük van. Magyarországnak túlsok történelme van, történelme, amelyet szinte senki sem ért meg s amelyet csak átélniük lehet - és kell – azoknak, akiknek a sorsa ennek a történelemnek a része.

Gida mesélte nekem egyszer, hogy emlékezéseibe sok ‘csúnya’ dolgot nem vett fel. Istenem, a történelemnek hány szép és csúnya részlete játszódott le ott, ahol az európai történelem borzalmas erői újra és újra összeütköztek: Magyarországon! Napjainkban is csak egy nép van, amelyik az első és a második világháború összes számláját fizeti: Magyarország. Már maga az a tény, hogy mi itt gyűltünk össze, bizonyítja, hogy ez mit jelent. Egyidejűleg ez a helyzet világossá teszi feladatunkat is, az emigráció feladatát.

Gida szerepe a háború alatt rendkívüli és nehéz volt. Nehéz feladatokat kellett végrehajtania. Ki is érti meg napjainkban a döntések bonyolultságát, amelyeket akkoriban meg kellett hozni és végre kellett hajtani? Manapság szinte lehetetlen az akkori tényeket a maguk valóságos összefüggéseiben tudatosítani, különösen ha halljuk azoknak a gyakran ismételt nagy szavait, akik maguk szinte semmit nem éltek át. Mi, akik azokat az időket saját tapasztalatunkból ismerjük, mindúntalan csodálkozunk azon a nagy bizonyosságon, amellyel olyanok, akik akkoriban nem is voltak ezen az árnyékvilágon, a sajtóban és a televízióban nemegyszer közlik, hogy generációink mi mindent csináltak rosszul. Mit tettek volna ők maguk az adott konkrét helyzetekben?

Fáy Gedeon történelmi tette volt, midőn 1944. március 19-én, Magyarországnak Hitler által történt lerohanása napján, Kállay Miklós miniszterelnököt autójában a török követség épületébe csempészte. Ezzel az energikus lépésével megakadályozta, hogy a német rendőrség letartóztassa a magyar miniszterelnököt. A volt kommendátorunk és a Kállay család közötti régi, mély barátság később fontos szerepet játszott a magyar máltai lovagokkal való együttműködésben, akiknek vezetője Kállay Kristóf volt, a volt miniszterelnök fia. Ilymódon magyar síkon elősegíthettük a Máltai és a Johannita Rend közötti együttműködést rendi síkon.

A háború utáni periódus nagyon fontos volt mind a Magyar Tagozat mind a Rend számára. Magyarországon a Tagozatot feloszlatták. Nyugat-Európában mindenki létalapja megteremtésével volt elfoglalva. Gróf Edelsheim-Gyulai Lipót rövid kommendátorsága után Oskar királyi herceg, aki a Rendet a háború alatt és után nagy bátorsággal és bölcseséggel kormányozta és megmentette, Kibédi Varga Sándor professzort nevezte ki a Tagozat vezérlő kommendátorává, akinek, mint már láttuk, a Tagozat feltámadását köszönhetjük. Nélküle a Tagozat eltűnt volna. Képzeljük csak el: egy tagozat ország nélkül, néhány lovag Nyugat-Európában, Amerikában és Afrikában; Magyarországon betiltva. Létezik tulajdonképpen egy ilyen tagozat? Ilyen helyzetekben döntő fontosságú a vezető személyisége. Az életben minden a személyiségen áll, vagy bukik. Mi, magyar johanniták mindent háború utáni első kommendátoraink személyiségének köszönhetünk, - valóban, mindent! Gondoljuk csak meg, mit jelentett a Johannita Rendben – és még inkább: a Johannita Rendek Alliance-ában, Szövetségében – funkciót betölteni, szerepet vállalni saját haza nélkül! Mi voltunk az egyedüli Alliance-szervezet ország nélkül, mivel a mi országunk meg volt szállva. Mégis, az egész johannita világban bennünket mint teljesjogú tagokat fogadtak el. Nem csupán elfogadtak, hanem értékeltek, méltányoltak is bennünket. Ehhez Gida, a született diplomata fenomenális nyelvismeretével lényegesen hozzájárult.

Itt kell többek nevét említenem, Czanik Géza, gróf Degenfeld-Schonburg Maximilián, Harsányi András, Hámos Ottó, Mester László, báró Radvánszky Antal, Szemerey Tibor, Tatár Géza, gróf Toldalagi Ferenc, Vajay Szabolcs nevét, mindezt annak a tudatában, hogy közel sem említettem mindenkit. Ugyanakkor említenünk kell e johannita lovagok feleségeit is. Csak az Úristen tudja, hány ezer és ezer gyógyszert csomagolt be Olga, Gini és a többi johannita feleség Münchenben, Párizsban és Amerikában, hogy Magyarországra, Erdélybe, Kárpátaljára, a Felvidékre s a Délvidékre küldjék azokat. Ezzel sem vagyok teljes. Mi lennénk mi, hol lennénk mi a feleségeink nélkül, akik a mi nevünkben dolgoztak száz és száz órán keresztül? Köszönetet mondunk nekik, de teljes tudatában vagyunk annak, hogy mindazért, amit tettek – és most is tesznek – soha nem tudunk eléggé köszönetet mondani.

Fáy Gedeon a Rend szolgálatában állt. Szellemi értelemben. Mindíg mint johannita dolgozott, naponta 24 órán keresztül, kommendátorsága óta pedig mint magyar kommendátor. Élete végéig a Tagozat bölcs atyja maradt. Nem könnyű feladat magyarokkal dolgozni. Nem

könnyű feladat a Magyar Tagozat kommendátora lenni. Egyidejűleg tolerancia, türelem és erő szükséges hozzá. Gida rendszerint megtalálta e bölcseségek helyes kombinációját.

A Rendben és az Alliance-ban értékelt személy volt, akivel bonyolult kérdéseket meg lehetett beszélni, ami gyakran meg is történt. A Rendben és a Rend többi tagozatával való kapcsolatokban ismert és szeretett személy volt.

Mint kommendátor minden magyar lovagot személyesen ismert. Egy olyan közösségben, amelynek tagjai szinte az összes kontinensen szétszórva élnek, ez alig-alig lehetséges, de mégis fontos és szükséges. Személyes kapcsolatok nélkül minden elvész. Fáy Gedeon-tól sokat tanulhatunk a személyes kapcsolatok kiépítése és ápolása területén mind a Rend mind a Tagozat keretében. Volt kommendátorunk, Kibédi Varga Sándor mondta ismételten: ‘Nekünk magyaroknak a Johannita Rend a hazánk’. A tények igazolták ezt az igazságot. Viszont az is bizonyos, hogy ennek a szellemi hazának a személyes kapcsolatokban kell megvalósulnia.

Gida mindíg tevékeny munkát fejtett ki az általános magyar nemzeti érdekek védelmében. A Vasfüggöny idején nemzetközileg elismert magyar megfigyelő volt különböző hivatalos európai szerveknél. Egy hágai Alliance-gyűlés alkalmát felhasználva (de attól függetlenül) ezen megfigyelői minőségében kapcsolatot vett fel az Európa-Tanács azon bizottságának a titkárával, amelyik a romániai kisebbségi kérdésekkel foglalkozott. Az illető a holland képviselőház tagja volt. Ő átnyújtotta Gidának az Európa-Tanács egy határozatának a tervezetét azzal, hogy esetleges megjegyzéseit három napon közölje vele. Hihetetlen és elképesztő volt, amit olvastunk. Mi állt a szövegben? – Egész egyszerűen az, hogy valamennyi nemzeti kisebbség vándoroljon ki Romániából. Akkoriban, a Ceausescu-időszakban, ezt persze meg lehett érteni németek szempontjából, akiket Németország akkor már jórészt kivásárolt Romániától, továbbá zsidók szempontjából, akiket Izráel már

szintén kivásárolt, de újabb tragédia lett volna a 2,5-3 millió magyar számára Erdélyben és a Partiumban. Mi akkor három nap alatt elkészített javaslatainkkal alapvetően hozzá tudtunk járulni a szövegtervezet megváltoztatásához. Mondhatjuk, hogy a tervezet irányát 180 fokkal megfordítottuk. Ezáltal elértük, hogy az ujabb kor történelmében először egy fontos nemzetközi fórumon elítélték Románia kisebbségi politikáját. Ezután, mint ismeretes, különböző nemzetközi nyilatkozatok és lépések következtek. Ennek az útnak a végén jogi lovagtársunk Tőkés László, jelenlegi püspök jelent meg hősies fellépésével. A nemzetközi nagy hallgatás jegét ennek az akkoriban kilátástalannak tűnő nehéz problémának a terén azonban – Gida kapcsolatainak a következtében – mi törtük meg.

Gida apostol volt, misszionárius. Mindíg Jézus Krisztusért járt küldetésben. Igét hirdetett, meditációkat írt a magyar johanniták számára. A Németországi Magyar Református Lelkigondozói Szolgálat és a Nyugat-Európai Magyar Református Lelkigondozói Szolgálat világi elnöke volt. (A Nyugat-Európai Magyar Református Lelkigondozói Szolgálat első világi elnöke Kibédi Varga Sándor professzor volt, a Magyar Johannita Tagozat akkori kommendátora.) Ezek a hivatalos egyházi szervezetek annak a meghatalmazásnak voltak az eredményei, amelyet Ravasz László püspök, a Magyarországi Református Egyház Konventje elnökeként 1944. novemberében adott Nagy Sándor-nak, volt bukaresti magyar református esperesnek azzal a megbízással, hogy menjen a menekülőkkel Nyugatra és szervezze meg közöttük a magyar református lelkigondozást. Ezen meghatalmazás alapján Nagy Sándor - teljes formális joggal – kapcsolatot vett fel a német egyházakkal és nemzetközi egyházi szervezetekkel, különösképpen az Egyházak Világtanácsával Genfben. A menekülttáborokban megszervezte a menekültek körében a lelkigondozást – ami akkoriban tekintélyes részben szociális segélymunkát jelentett -, továbbá (Soós Gézá -val a Soli Deo Gloria egyesület volt elnökével és Harsányi András-sal, későbbi püspökkel és tiszteleti kommendátorunkkal együttműködve) létrehozta a Szórványban Élő Magyar Református Egyházat (SZEMRE). Ravasz László meghatalmazása következtében (melyet a Magyarországi Református Egyház Zsinata 1947-ben megújított), tehát szilárd egyházjogi alapokon, álltak elő a nyugat-európai, dél-amerikai és ausztráliai magyar református egyházi szervezetek, természetesen protestáns együttműködésben. Ezekben az egyházi szervezetekben mindenütt jelen voltak johanniták felelős egyházi funkciókban. Minden magyar johannita kötelessége volt országa magyar egyházi munkájában tevékenyen résztvenni. Ez mindmáig és a jövendőben is minden johannita kötelessége.

Kedves Barátaim! Bizonyára észrevettétek már: nehezemre esik, hogy ne mondjak még többet. Hatvan év története jelenik meg emlékezetemben. Barátaink lelki értelemben valóságosan jelen vannak most közöttünk ebben a teremben annak ellenére, hogy testileg nem lehetnek itt. Emlékezetünkben mindíg köztünk maradnak.

Végezetül szeretném kifejezésre juttatni együttérzésünket Olgával és hálás köszönetet mondani mindazért, amit tett. Egyben pedig, Vele együtt, köszönetet mondani ismételten a johannita-feleségeknek, akik hősies módon férjeikkel együtt küzdöttek és küzdenek a magyar johanniták ügyében, azok ideáljai megvalósítására akkor is, ha ezek az ideálok környezetükben érthetetlenek voltak és maradnak. A mi feladatunk örök és nem függ időleges elemektől. Kötelességünk az örök értékeket a mindennapi élet értékeibe áttenni és azokat életünkben megvalósítani.

Ennek a feladatnak a teljesítését tanuljuk mi meg Fáy Gedeon-tól, akiben a magyar johannita személyiséget szemléljük és tiszteljük.

Tóth Miklós

A Johannita Rend Magyar Tagozata Nyugat-Európai Altagozatának Augsburgban rendezett összejövetelén 2006. március 25-én tartott megemlékezés.